Kedves Judit!

Nemrég nyílt levelet írtál a színházi szakmának, a te szakmádnak, ami kicsit az enyém is. Tetted mindezt féltésből és szeretetből. Szűksége volt már erre a pofonra, nem kérdés. Csak egy dolgot nem értek az egésszel kapcsolatban, hogy miért levélben mondtad el a véleményedet.

Utólag mindenki arról ír – kritikát, levelet, bejegyzést –, hogy ez nagy (el)hallgatások Poszt-ja volt, de hát pont ti tettétek azzá. Mindenki, akinek a szava számított volna, mégse szólt. Kicsit paradoxnak érzem a kialakult szituációt: utólag mindenki arról beszél, hogy ott senki sem beszélt.

Leveledben példának hozod azt a sok Névtelent, akik némaságukkal és tétlenségükkel felelősek azért, hogy a szakmád ramaty állapotban van, meg azért, hogy az idei Poszt langyos állóvízzé változott.

Hosszú sorokban kéred számon sok-sok emberen, miért nem szól, miért nem jelzi, hogy ez így nincs rendben. Hosszú sorokon keresztül bólogatok, mert cikked minden szavával mélységesen egyetértek. Aztán sorra kerül a te szereped.

„De a szakmain majd elmondod a véleményed?" – kérdezik tőled, és te válaszolsz: nem mondod el, mert a kutya sem kérdezett. De hát miért? Azt teszed, ami ellen hosszú sorokon keresztül tiltakozol: hallgatsz és csak a színház melletti kocsmában, na meg a fesztivál után, nyílt levélben mondod el a véleményed. Nyilvános párbeszédre egyik terep sem alkalmas.

Pedig minden szakmai beszélgetés végén – te is tudod, hisz ott ültél – Lévai megkérdezte, van-e hozzászólás? Ez mindenkire vonatkozott. Rád is. Kérdezhettél volna! Állíthattál volna! A beszélgetést kimozdíthattad volna abból a sablonos közönyből, ahová az árokbetemetés okán a szakmainak valóban nem minősíthető beszélgetéseket temették. Nem tetted. Azt írod, hogy a szakmai beszélgetés résztvevőit megkérték, ne mondjanak rosszat. Valóban. És volt, aki kínosan ügyelt rá, hogy ezt betartsa, de olyan is, aki bizony elmondta: neki az előadás nem tetszett, és sorolta hosszan a miérteket. De téged senki sem kért meg, hogy maradj csendben. Amikor Koltai úgy érezte, elkérte mikrofont és elmondta a véleményét – mint ahogy a hallgatólagos megállapodásról mit sem sejtő laikusok is – és a szavainak súlya volt. A te szavaidnak is súlya lett volna, ahogy most a levelednek, de akkor, ott hallgattál. És ezt a hallgatást nem pótolhatta az sem, hogy az utolsó nap a mindentől távol lévő Zsolnay negyedben 8-10 ember előtt elkezdtétek összegereblyézni egy ideális fesztivál alkotóelemeit.

Lehet, hogy naiv elképzelés, de ha mindazt, amit leveledben leírtál a Poszton egy mikrofonba mondod el, megszakíthattad volna a csöndet és az alázatos hallgatást. Ezért kérlek - édes szakmánk iránti törődésből – a jövőben, hacsak valami különös okod nincs rá, ne kövesd el ugyanezt a hibát.